SZAKMAI LÁTOGATÁS MOLDVÁBAN

A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány szervezésében 2018. április 24-től 27-ig szakmai látogatásra került sor a Moldvai Magyar Oktatási Program helyszínein. Az AMMOA részéről dr. Legeza László elnök, dr. Horváth Sándor kurátor, Dévai Évai irodavezető, a KEMCSE részéről: Jolanda Willemse elnök vett részt

 2018. április 24-én reggel 6,00 órakor indulás Szentendréről, az ún. déli úton (Szeged – Déva - Brassó) át utazás személygépkocsival, majd érkezés 22 órakor Bákóba A szálláson vártak bennünket: Lászlófy Pál, Márton Attila és Hoffman Ferenc, akik mindvégig segítségünkre voltak, így alkalom nyílt részletesen megbeszélni a korábban kért adatszolgáltatással (oktatott gyermekek neve, életkora, a keresztszülővel rendelkező gyerek keresztszülejének neve és elérhetősége) kapcsolatos kérdéseket. Másnap az iskolalátogatásokon részt vett Lászlófy Pál, akivel részletesen és a legnagyobb egyetértésben megbeszélhettük az oktatási program helyzetét, jövőjét és aktuális feladatait. 

Iskolalátogatások április 25-én, Lászlófy Pál elnök úr vezetésével.

Iskolalátogatások április 26-án, Márton Attila oktatási koordinátor vezetésével

Újfalu:

jfalu

Diószeg:

Dioszeg

Gajdár:

Gajdar

GajdarII

Magyarfalu:

Magyarfalu

 Lábnyik:

LabnyikI

LabnyikII

Lészped-Rácsila:

Leszped-RacsilaI

Leszped-RacsilaII

Trunk:

TrunkI.

TrunkII.

Diószén:

DioszenI.

DioszenII.

 Bogdánfalva:

Bogdanfalva

Külsőrekecsin:

KulsorekecsinI.

KulsorekecsinII.

Buda-Klézse-Tyúkszer-Somoska-Pokolpatak:

Buda-Klezse-Tyukszer-Somoska-Pokolpatak

Somoska-Pokolpatak

Budapest, 2018. április 30.

Összeállították: Dévai Éva és Legeza László

 

 

Kérdése van?

Vegye fel velünk a kapcsolatot.